GYIK

Gyakran ismételt kérdések

Miért vegyek könnyűbetont?

Azért, mert az ÖKOCELL MIX, ÖKOCELL THERM és ÖKOCELL CSEND termékeinkhez is csak vizet kell önteni, s már kezdődhet is a munka. Ráadásul kicsi a súlyuk, emiatt könnyebb mozgatni, és minden más, a funkciót betölteni alkalmas anyagnál kevésbé terheli az épület szerkezetét. Ráadásul jók a hőszigetelő tulajdonságai, ami télen csökkenti a fűtési költséget, nyáron pedig a forróságot. Mivel hőfokcsillapító tulajdonságokkal rendelkezik, nyáron nappal felveszi a hőt és éjszaka azt kisugározza. Így az alatta lévő teret, a helyiségek belső hőmérsékletét egyenletesen tartja. Ha nappal sokáig beengedik a meleget, akkor ezt a tulajdonságát a helytelen lakás szellőztetés miatt elveszítheti.

Mennyi ideig kell keverni?

Például az ÖKOCELL MIX 50 literes, papírzsákos kiszerelésénél a zsák tartalmát 9-10 liter víz ráöntése után 3-5 percig keverjük. Amikor az anyag összeáll, és a próbánál a kőműveskanál hátán a beton stabilan megáll, akkor vagyunk készen.

Honnan tudjam, hogy mennyi anyagra van szükségem?

50 liternyi anyag egy négyzetméternyi területen 5 centiméter vastagságban
teríthető (plusz-mínusz 5 %).

Mennyivel könnyebb a könnyűbeton, mint a normál beton?

Általában az ötöde, vagyis húsz százaléka. Egyébként a köbméterenként 2000 kilogrammnál kisebb sűrűségű betont nevezzük könnyűbetonnak: érdekességként, ha a sűrűsége 350 kilogramm alatt van, akkor úszik a víz tetején.

Szigeteléshez miért jobb, mint például a hungarocell?

Nincs szabási veszteség vezetékek vagy szabálytalan-egyenetlen felület esetén, és a kártevő állatkák nem tehetik tönkre, nem fészkelhetik bele magukat. Mint minden hőszigetelő anyagnak vannak erősségei és kevésbé előnyös tulajdonságai. A könnyűbeton alkalmazását az adott feladatra történő erősségeinek figyelembe vételével kell eldönteni. Például rovar és rágcsáló kártevők, nedvesség, páraviszonyok, esetleges gombásodások lehetőségeinek kizárása stb.

Tehetünk vezetéket a könnyűbetonba?

Természetesen. Víz- és szennyvízvezetéket, padlófűtést, elektromos- és gépészeti vezetéket is.

Lehet a könnyűbetonra közvetlenül járólapot tenni?

Nem, mert a ragasztott kivitelben készülő burkolatok fogadó aljzatára előírt tapadó szilárdsággal nem rendelkeznek. Viszont a nagyobb testsűrűséggel  minimum 700 kg/köbméter) készülő kontakt könnyűbetonra alátéttel illetve  csúsztató réteggel rakható burkolatok elhelyezhetők. Például laminált padló,  panelparketta stb.

Mennyi idő alatt köt meg a könnyűbeton?

A könnyűbetonok általában időjárástól függően minimum 48 óra múlva járhatók. Újabb rétegek felvitelének ideje azok jellegétől függ, 5-28 napig terjedő intervallumban.

Mennyi ideig áll el a könnyűbeton alapanyaga?

A szavatosságot a termékben lévő cement szavatossági ideje határozza meg, ami jelenleg hat hónap.

Rendelkeznek valamiféle minőségi tanúsítvánnyal?

Igen, hat termékünk is minőségi tanúsítványt kapott a szigorú szakvizsgálatokat követően. Az építési termékek forgalomba hozatalát Európai Uniós jogharmonizált szabványok és törvények szabályozzák. A társaságunk által forgalmazott félkész és késztermékek ezeknek teljes körűen megfelelnek, illetve a forgalomba hozatalhoz szükséges engedélyekkel rendelkeznek.

Nem szakemberek számára is használható a könnyűbeton?

Persze, bár sok állami, önkormányzati és céges megrendelőnk van, termékeinkkel a család maga is meg tud oldani problémákat, mégpedig rendkívül széles körben. A helyszínen előállítható könnyűbetonnal, különböző alakú és tetszőleges vastagságú tereket tölthetünk ki, lejtéseket képezhetünk, a táblás hőszigetelő anyagoknál megszokott rögzítések, toldások és hézagképződések nélkül. A hőszigetelő anyag további előnyös tulajdonsága, hogy cement kötőanyaga révén nem éghető, ráadásul elegendően merev és szilárd alapot képez a további szerkezeti rétegek, például vízszigetelés számára. A termékek úgy vannak összeállítva, hogy a zsákon vagy a mellékelt keverési és felhasználási útmutató alapján elkészíthetők. A legideálisabbak azok a termékeink, melyhez csak víz adagolása szükséges. Ezt egy mérőjelzős vödörrel kellő pontossággal meg lehet adni, külön szakértelem nélkül.

Miért célszerű ott könnyűbetont használni, ahol az aljzatban csövek vannak?

Lakóházon belül, például fürdőszoba felújítás során vagy a mosógép használt vizének elvezetésénél csak szövevényes, burkolatban elrejtett lefolyócsövekkel oldhatjuk meg a feladatot. A csövek toldásánál, összehegesztésénél, a csatlakozás eltakarásánál a normálbeton nagy körültekintést és gondosságot igényel, aminek hiánya a betonozáskor a toldások szétcsúszáshoz, a csőterhelésből származó lehajláshoz vezethet. Ehhez optimális megoldásként az ÖKOCELL MIX zsákos keveréket ajánljuk, ami 50 literes zsákokban kapható. Ezzel úgy kell körbe venni a csöveket, kialakítani a megfelelő szintet, hogy a megkevert hőszigetelő anyagot kézi eszközökkel könnyedén a csövek alá, mellé és fölé terítjük, ami így folyamatos felfekvést biztosít a cső számára, majd a tetejét léccel szintre húzzuk.

Hol tudom megvásárolni a cégük által készített könnyűbetont?

Cégünk kaposvári telephelyén. Nagyobb tételben helybe szállítunk, kisebb tételben a gyorsposta vagy egy Önhöz közelebbi partnerünk a megoldás. Az egyeztetés érdekében kérjük konkrét igényeit (mennyiség, határidő) megjelölve írjon nekünk a honlapon.

Lehet javítani az épület komfortfokozatán, illetve spórolni a könnyűbeton felhasználásával?

Jelentősen javítja az épületben tartózkodók komfortérzetét az ÖKOCELL 350 könnyűbeton felhasználása azzal, hogy tizenötször jobb hőtároló képességgel rendelkezik, mint a normál beton. Nappal nem engedi felmelegedni, éjszaka pedig lehűlni a belső tereket. Ennek köszönhetően a légkondicionáló kevesebb működtetésén, valamint a fűtésszámlán lehet spórolni.

További kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!